Az 1985. márciusi nemzetközi Aranykulcs találkozó megszervezésével és sikerével lépett

színre, mondhatni robbant be az U.I.P.G.H. életébe Gunst András.

A szakmabeliek által azonnal érzékelhető nagy gyakorlata, kapcsolatteremtő képessége,

diplomatikus ügyességgel dominanciára törő személyisége rendkívül gyorsan közismertté és

népszerűvé tette minden szekcióban.

Neve új csillagként került az érdeklődés középpontjába; a nemzeti szekciók vezetői szinte

versengve keresték a lehetőséget, hogy kapcsolatot teremtsenek vele. Kikérték véleményét,

vagy ha kéretlenül mondta, akkor tisztelettel hallgatták. Növekvő elismertség vette körül és ez

szárnyakat adott neki.

Külön hangsúllyal kell említeni még egy fontos elemet. Az Aranykulcs francia alapítású,

a nemzetközi szervezet hivatalosan bejegyzett székhelye Párizs. Az erős francia nemzeti

öntudat mindig is rátartian igényelte, hogy egy általa alapított intézmény hivatalos nyelve a

francia legyen. Így – miként a diplomácia nyelve a XX. századig – az U.I.P.G.H. hivatalos

nyelve a francia volt, bár a dokumentumok megfogalmazásába párhuzamosan „bevették”

az angolt is. Mindenesetre ezidőtájt a szervezet meghatározó személyiségei, tisztségviselői

franciák voltak; hogy csak a legfontosabbakat említsem: Jean Gillet-n kívül a Francia

Aranykulcs mindenkori elnöke, az U.I.P.G.H. főtitkára; a pénzügyek felelőse.

Nos, ebben a közegben igazi, szinte lehengerlő meglepetés volt Gunst András, aki

a „vasfüggönyön túlról” kiválóan beszélt franciául; humorát, gyors helyzetfelismerő

képességét azonnal, franciául tudta megcsillantani; otthonosan és fesztelenül mozgott a

protokolláris eseményeken – a modern protokoll szülőhazájában. Ezzel a vezető testület

rokonszenvét rendkívül gyorsan megszerezte és a franciák elnevezték Monsieur TGV-nek,

Európa akkori leggyorsabb vasútja, a Paris-Lyon szuperexpress nyomán, utalva ezzel arra,

hogy Gunst András hihetetlen energiával tör előre, robog az egyre újabb állomások, azaz

nagyvonalú tervek megvalósításának útján.

A Magyar Aranykulcs felvételét követő U.I.P.G.H. Kongresszus 1985. novemberében,

Sorrento-ban került megrendezésre. A Magyar Aranykulcsot 3 fős delegáció képviselte. Gunst

András mindenhol mozgott, éreztette jelenlétét, mindent figyelt és jegyzetelt. Fejében ekkor

már nem hogy megfogant, de kész tényként körvonalazódott a terv: a Magyar Aranykulcsnak

minél gyorsabban nemzetközi kongresszust kell szerveznie. Ezzel a gondolattal rukkolt elő

hazajövetele után, elképesztve a Magyar Szállodaszövetség főtitkárát, Lombosi Gábort és

számos, az idegenforgalomban érdekelt intézmény vezetőjét, akik eladdig nyilván semmit

sem hallhattak a szervezetről. Vegyük számításba, hogy a Magyar Aranykulcs ekkori

taglétszáma épp, hogy meghaladta az U.I.P.G.H.-ba történő felvételhez szükséges 11 főt. De

ebben a statisztikai számban az egyik Gunst András volt…

Ettől kezdve életét az Aranykulcs töltötte be; minden idegszálával az egyesület hírnevének

és létszámának kiterjesztésén fáradozott. Ehhez természetesen nem szóbeli győzködés volt

szükséges, hanem programok, események, szakmai összejövetelek, melyek sikere eleve PR

érték, szóbeszéd tárgya.

Említenem kell még egy fontos mozzanatot: Gunst András kitűnő érzékkel látta meg a

Nemzetközi Aranykulcsban rejlő lehetőségeket, amelyek az akkori politikai környezetben a

szakmai szinten túllépő jelentőséget is hordoztak.

Az óriási szervezést igénylő tevékenységhez természetesen az is hozzájárult, hogy Gunst

András munkahelye, a Hotel Forum akkori igazgatója, Niklai Ákos teljes mértékben

támogatta Gunst András (roham-)lépéseit.

Az események egymást követték, egyre nagyobb hullámokat verve a hazai szakmai

berkekben. Így érkezett el 1986. márciusa, amikor a Tavaszi Fesztivál időszakára az általa

Budapestre szerevezett Comité Directeur-ön Gunst András bejelentette, hogy 1988-ban a

Magyar Aranykulcs vállalja az U.I.P.G.H. kongresszus megszervezését.

Az addig eltelt időszak eseményei a következő fejezet témája.

A Magyar Aranykulcs történetének legtöbb irányba szerteágazó és máig elevenen ható

fejezete az I.C.I. magyar tagozatának megalakítása és működése. Ezt azonban nem lehet

csupán szárazon, kronológiai sorrendben követni, ehhez szükséges a közeg ismerete, melynek

keretei között ez végbement. Szójátékkal élve: a háttér az előzmény.

Kiindulópontunk 1957. A szállodák felvettek portás szakma tanulására jelentkező,

érettségizett fiatalokat, akiknek tanulóideje másfél év volt, vizsga után szakmunkás-

bizonyítványt kaptak. (A tanulóidőt később 2 évre emelték.) A 70-es évek elejéig ez a képzés

működött. Aztán megszüntették… Miért és kinek a javaslatára? Legyen ez egy diplomamunka

kutatási témája, de néhány gondolattal tudok irányt mutatni.

A szállodai portásokra ezidőtájt a szakma különböző berkeiben és hivatali szintjein

ellenérzéssel gondoltak. Állítólag az egyik szállodavállalat vezérigazgatójának véleménye

is az volt, hogy „a portás a szükséges rossz”. Ezt táplálhatta a portán elérhető borravaló

mértékének felnagyítása; a tény, hogy komoly borravalót könnyebb, elegánsabb munkával

tudtak elérni, mint például az éttermi dolgozók; továbbá számos „stikli” és „lebukás”,

melynek híre gyorsan terjedt róluk a szakmában. Elképzelhető, hogy ezek, összességükben

végül egy negatív értékelést eredményeztek, mely a szállodai portás szakma erkölcsi

leminősítéséhez, következésképpen a portás képzés megszüntetéséhez vezetett. Ennek

szakmán belüli hatását és következményeit e helyen nem kívánom elemezni, mindenesetre

abszurd és méltatlan helyzetet teremtettek a tollvonást meghúzó főokosok. Ez ellen szakmán

belülről ugyan ágálhattunk; értekezleteken felszólalhattunk, de ez eredménytelen maradt,

hiszen „odafent” nem vonták vissza az általuk hozott döntéseket. Az idő múlásával azonban

egyre inkább érződött a szükség a szakoktatás szövetén okozott szakítás befoltozására, sőt

műstoppolására.

Ezek voltak tehát a körülmények, és most lehet megadni a kezdőhangot az „I.C.I. Nyitány”

megszólaltatásához.

Az I.C.I. – International Concierge Institute – létrehozása Jean Gillet nevéhez fűződik. Ő

az Aranykulcs Szervezetet megalapító Ferdinand Gillet fia, aki apja nyomdokain végigjárta

a szakmai ranglétrát és stílszerűen magasra emelte a családi hagyományt; a Meurice nevű

párizsi luxusszálloda igazgatójaként zárta szakmai karrierjét. Az igazgatói székből ugyan

felállt, de apja emlékéhez hű maradt és elviekben nem szakadt el a szállodai portáspulttól;

a taglétszámban folyamatosan bővülő, ennek révén nemzetközi szervezetté váló U.I.P.G.H.

főtanácsosa és tiszteletbeli elnöke maradt élete végéig.

Az U.I.P.G.H. 1982-ben Barcelonában tartott kongresszusán 21 ország képviselői szavazták

meg azt a döntést, mely határozatba foglalta az I.C.I. létrehozását és J. Gillet kapta a

megbízást, hogy a messze jövendőnek szólóan is szervezze meg a szakmai ismeretek átadását.

Ehhez a feladathoz saját kapcsolatrendszere révén számíthatott a szállodaláncok és a

nemzetközi idegenforgalom érdekelt intézményeinek támogatására. A megindult munkához

együttműködő partnerként megnyerte Jean Meimon-t, egy párizsi gazdasági főiskola

igazgatóját és 1983-ban, Párizsban a Nemzetközi Szállodaportásképző Intézet megnyitotta

kapuját.

Gunst András párizsi tartózkodása, az U.I.P.G.H. vezető személyiségeivel történő

megismerkedése során tájékoztatást kapott az I.C.I. működéséről. A Magyar Aranykulcs

létrehozásával és annak a Nemzetközi Szervezetbe történő felvételével megnyílt a lehetőség a

szállodai portás képzés Aranykulcs kereteken belüli megszervezéséhez.

Az említett, 1985. márciusi U.I.P.G.H. találkozó után Gunst András beindította a gépezetet.

Felhasználta széleskörű ismertségét, a rá jellemző kitartással ostromolt mindenkit és a

kapcsolatrendszerén belüli döntéshozó vezetőket egymás után nyerte meg elképzelésének.

-2-

Hogy ez hány szereplős játék volt, azt lehetetlen kimutatni, de mondhatjuk, hogy nem létezett

olyan fórum és vezető, akit ne keresett volna meg. Szokásosan, óriási energiát fektetett e

munkába; ennek során neve és személyisége összeforrott a szállodai portáspultban folyó

munkának az addigiaknál magasabb szintű szakmai elismertetésére irányuló törekvéssel.

A fáradozás meghozta gyümölcsét.

1986. február 24-én megállapodás született a Nemzetközi Aranykulcs Szervezet párizsi

iskolája /ICI/ és a Belkereskedelmi Minisztérium, valamint az Országos Idegenforgalmi

Hivatal között egy ICI Portástovábbképző Iskola Budapesten történő megnyitásáról.

1986. május 7-8-án a Magyar Szálloda Szövetség Balatonföldváron tartotta tavaszi

tagértekezletét, melynek keretében külön szekcióülés foglalkozott az „Oktatás, szállodai

szakemberképzés és továbbképzés” témakörével. Ennek jegyzőkönyvéből jelen íráshoz

kapcsolódó részleteket idézek:

„Dr. Niklai Ákos, a Fórum Szálloda igazgatója korreferátumában a „Clefs d’Or” Nemzetközi

Aranykulcs Szervezet vezetőinek budapesti látogatásáról tájékoztatja a tagértekezlet

szekcióülését, különös tekintettel a szervezet által gesztorált Párizsi Portásiskolára

(International Concierge Institute). … A budapesti találkozón megállapodás született

arra, hogy a Párizsi Nemzetközi Portásiskolának Budapesten fiókja nyílik. … Az iskola

a Kereskedelmi és Vendéglátó Főiskola égisze alatt működik képzési- és továbbképzési

feladatokkal. … A portásiskola átveszi és magyar viszonyokra alkalmazza a Párizsi

Nemzetközi Portásiskola Oktatási anyagait.”

Eddig tehát eljutottunk és innen már a TGV - átvitt értelmű és személyhez kötött -

sebességével dübörögtek az események.

1986. május 26-30. között az I.C.I. szakmai oktatásának tanulmányozása céljából egy

delegáció utazott Párizsba. Ennek tagjai:

-

Otto Vilmosné

Bk.M. Személyzeti és Oktatási Főosztály

-

Komár Károly

Országos Idegenforgalmi Hivatal

-

Dr. Csizmadia László

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola

-

Gunst András

Fórum Szálló

magyar ICI elnöke

Az ott folytatott tárgyalásokat követően részletesen kidolgozták a Magyarországon 1987.

januárban beindítandó I.C.I. oktatási és vizsgáztatási rendszerét, tantervét, költségvetési

részleteit.

1986. őszén mindezek pontosítására és véglegesítésére Budapestre jött prof. J. Meimon.

A Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola (KVIF) széles körben

szétküldött tájékoztatója a következő szakaszt tartalmazza:

„A Magyar Szállodaszövetség, a Kereskedelmi Minisztérium illetékesei, valamint a

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Idegenforgalmi Tanszékének előkészítő munkái

után 1987. január végén beindítjuk az Aranykulcs Portásképző Iskolát, mint a főiskolai

továbbképzési rendszer egyik céltanfolyamát.”

1987. januárjában, mint egy megvalósult újévi jókívánság, megindult az oktatás az I.C.I.

Budapest - azóta legendásnak minősíthető - I. évfolyamának hallgatóival.

-3-

Az I.C.I. Budapest jelentősége szükségessé teszi még néhány olyan tény ismertetését, melyet

kevesen vagy pontatlanul ismernek, így a jövőnek szóló referenciaként itt leírom.

Az előbbiekben látható volt, hogy az I.C.I. Budapest létesítésének folyamatába a

Belkereskedelmi Minisztérium Személyzeti és Oktatási Főosztálya is bekapcsolódott.

Szervezési lépéseket tett, ennek révén az iskola megalapításához szükséges financiális

hátteret a magyar szálloda- és idegenforgalmi vállalatok segítségével biztosították. Például:

a HungarHotels a Belkereskedelmi Minisztérium 1986. októberi átiratának alapján 50.000

(ötvenezer) forintot utalt át a KVIF számára.

A Főiskola a magyar I.C.I. működéséről és a felvételi lehetőségekről tájékoztatót szerkesztett.

Ebben külön rész taglalta az „Iskola anyagi finanszírozása” témát, mely szerint:

„Az iskola önköltséges alapon működik.

Az iskola költségeinek fedezése három összegből tevődik össze:

-

A hallgató tandíja. (Ez kezdetben 6000 Ft, 1992-ben 20.000 Ft.)

-

A küldő vállalat hozzájárulása.

(Ez kezdetben 11.000 Ft,

1990-ben 19.000 Ft, 1992-ben 41.000 Ft.)

-

Az OIH valutáris hozzájárulása hallgatónként 250 USD.”

Az O.I.H. (Országos Idegenforgalmi Hivatal) hozzájárulása elismeréssel méltánylandó és

kiemelendő. Ezt a hallgatónkénti USD 250-et az intézmények közötti szerződés szerint a

párizsi I.C.I.-nek kellett átutalni a részükről rendelkezésünkre bocsátott működési rendszerért,

azaz, hogy egy nemzetközileg (be)jegyzett szakképző iskola magyarországi fiókintézeteként

működhettünk. Az összeg jelentőségét azért hangsúlyozom, mert ekkor hivatalosan a „kötött

valutagazdálkodás” irányelvei adták a törvényi kereteket, és ezek a legaprólékosabban

szabályozták és ellenőriztették, hogy egy intézmény mire fordítja a népgazdaság nagy

erőkifejtése révén megszerzett valutát. Ez - is - természetesen 1992-re módosult.

A már említett KVIF tájékoztatóból idézek egy másik, jelentős bekezdést:

„A végzettek közül az 5 legjobb eredményt elért hallgató számára a Nemzetközi Aranykulcs

Szervezet 2 hónapos training-programot szervez New-Yorkban, Párizsban, Bécsben,

Barcelonában és ott biztosítja a szállodában történő gyakorlati foglalkoztatásokat is.”

Ha ez, a felsorolt helyszínek teljességében nem is valósult meg, néhány esetben mégis

lehetőséget nyújtott arra, hogy a végzettek közül az I.C.I. égisze alatt ifjú kollégák

kijuthassanak „Nyugatra”. Ennek keretében került ki Wien-be az első évfolyamból Barnucz

Nándor, a másodikból Krasznai Gábor. Őket azért említem név szerint, mert a kezdő tréning

időszak után sikerült olyan engedélyeket megszerezniük, melyek lehetővé tették számukra,

hogy nem disszidensként kinn maradjanak.

Barnucz Nándor 1988. májusban, a Hilton Wien-ben kezdte gyakorlati foglalkoztatását és

jelenleg is ott dolgozik, de már rangidős portásként.

Többen pillanthattak be az európai felső tízezer életébe Evian-ban, a Royal Club luxus-

szállodában töltött gyakorlati idejükben. Ez azért érdemel külön hangsúlyt, mert annak

főportása „külföldre szakadt hazánkfia”, Toth Gregoire volt, aki szívesen fogadta a magyar

fiatalokat és néhányukkal azóta is tartja a kapcsolatot.

A szállodavállalatok természetesen figyelemmel kísérték a részükről küldött I.C.I. hallgatókat

és továbbra is nyújtottak támogatást, ha valamilyen vonatkozásban I.C.I.-al kapcsolatos

kérés érkezett. Ennek alátámasztására kiemelek egy kedves színfoltot az ismeretszerzés

folyamatából. A párizsi iskolával létesült kapcsolatnak volt még egy csáberejű eleme: minden

évfolyam hallgatói és oktatói számára egy 6-napos párizsi tanulmányút. A KVIF részéről

Dr. Csizmadia László, mint az I.C.I. igazgatója a decemberben vagy januárban szervezett

utazások előtt levelet írt, pl. a HungarHotels vezérigazgatójának és kérte: „támogassa a

kollégák párizsi tanulmányútját azzal, hogy a fejenkénti …. Ft-os utazási

-4-

költséget biztosítja számukra”. Ennek a kérésnek a vezérigazgatók nem álltak ellen, így az

elsőt követő több évfolyam repülőútját saját dolgozói részére a HungarHotels fizette.

Az, hogy a tizenegy végzett évfolyam hallgatóiban milyen emlékek maradtak meg ezekről

az utakról; milyen új benyomások érték őket akkor, nem ennek az írásnak a témája, de úgy

hiszem, érdekes lenne az általuk megélt apróbb-nagyobb történetekből egy csokorravalót

összeszedni, afféle kis emlékező írást kérni tőlük, mert ezek a jelen, hivatalosnak tekinthető

összefoglaláson kívül a személyes emlékezés érzelmi elemeit is tartalmaznák.

Epilógus: 1998. augusztus 27-én Dr. Csizmadia László – a KVIF főigazgatója -

megbeszélésre hívta Hegedűs Ernőt, Gunst Andrást és Kalmár Györgyöt.

Tárgy: az akkreditált idegenforgalmi szakmenedzser képzés szálláshely menedzsment

szakirányának és az Aranykulcs Portásképzés lehetséges kapcsolatai

A megoldás lehetőségeinek keresése közepette egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az I.C.I.

budapesti tagozata a korábbi feltételek szerint nem működhet.

A készült „Emlékeztető”-ben ez olvasható: „Gunst András kifejti, hogy sajnos – de érthető -,

az eredeti Aranykulcs képzés nem folytatható. Ma már a szállodák nem képesek több hónapra

nélkülözni a dolgozóikat.”

Ezt követően 1999. szeptember 15-én Dr. Csizmadia László is írt egy újabb „Emlékeztető”-t.

Ebből idézek részleteket:

„A régi rendszerben kifutott az utolsó Aranykulcsos portás képző évfolyam. A további

együttműködést, képzést egy évvel ezelőtt Meimon úrral olyan formában egyeztettük, hogy

a közben akkreditált idegenforgalmi szakmenedzser képzésből a szálláshely menedzsment

specializációba kívánjuk lehetővé tenni, hogy innen a nemzetközi diplomát megszerezni

kívánó hallgatók közül válasszuk ki azt a 15-20 főt, aki az aranykulcsos portás vizsgát is

leteheti.

Közben a Nemzetközi Aranykulcs vezetésében váltás történt. A párizsi székhely átkerült

Kanadába, Montrealba. A Nemzetközi Igazgató feladatkörét dr. Michel Langlois kanadai

professzor vette át …. 1999. szeptember 13-án Langlois professzor Budapestre érkezett

és 14-én a Főiskolán megbeszélést folytattunk. A Nemzetközi Igazgató ismertette a

nemzetközi portásképzőben bekövetkezett változásokat. Átadta programjaik rövid ismertető

leírását. Mi bemutattuk az idegenforgalmi szakmenedzser képzés modulizált tantervi

programjait, amelyek messzemenően többet nyújtanak, mint a nemzetközi portásképző iskola

bármelyik tanterve …. Megegyeztünk, hogy a most induló második éves idegenforgalmi

szakmenedzser szak szálláshely specializációra jelentkezett hallgatók között az Aranykulcs

portás vizsgára való felkészülési és vizsgatételi lehetőségét meghirdetjük.”

Folytatás azonban nem lett, és ezzel vége a mesének …

Az I.C.I. embléma alatt korábban megjelent Paris-Budapest-Montreal jelzés a Mr. Langlois

részéről átadott tájékoztató anyagon már csak Paris-Montreal-ként szerepel.

Sic transit gloria mundi? … Nem ezt érzem. Nincs bennem idült, sopánkodással átitatott

nosztalgia.

Változás az I.C.I. szervezetében és kataklizmaszerű változások egy világrendszerben – ez

természetesen kihat mindenre. A korábbi keretekben és formákban az I.C.I. Budapest nem

volt továbbvihető. Úgy gondolhatunk vissza rá, mint egy fényjátékra, mely hirtelen lobbant

fel egy lehetőségeiben behatárolt, sajátos korszak szakoktatási horizontján. Működése

és hatása maradandó és továbbgyűrűző mindazok részéről, akik részt vettek benne, akár

hallgatóként, akár oktatóként.

-5-

Az I.C.I. Magyarországra hozatalának gondolata; a szállodai portás szakma magasabb szintű

oktatásának igénye nem a szakma vezető és döntéshozó testületeiből kiinduló kezdeményezés

volt.

Az eddig elmondottakból kitűnhet, hogy támogatás ugyan sok irányból érkezett, de az, hogy

egyáltalán elinduljon, annak előfeltétele Gunst András személyisége volt és az a képessége,

hogy ráérzett a cselekvés lehetőségére egy adott időszakban.

Aki hallgatója volt az I.C.I. bármelyik évfolyamának és erre úgy gondol, hogy annak révén

szakmailag értékesebbé vált; esetleg az I.C.I. diploma hozzásegítette szakmai előmenetelhez,

annak elsősorban Gunst András irányába kell köszönetet éreznie. Nélküle mindez nem jött

volna létre, hiszen más nem is tudott – tudhatott - a Nemzetközi Aranykulcs létezéséről és

bármiről, ami azzal kapcsolatos.

A szállodai portás szakmára fény vetült és a fényforrásban levő szálat Gunst András energiája

tartotta izzásban. Érdemei ezen a téren mindenkor kiemelendők és megtartandók a szakmai

jövő számára.