A magyar aranykulcs egyesület első nyári kirándulásán vett részt 2011 június 29-én Tokaj hegyalján. A szakmai programban két borászat meglátogatása szerepelt, melyet Kovalcsik Tamás tokaji borlovag szervezett. A 180 km-es busz utat Kalmár György tanár úr rövid előadása a régió történelméről tette színesebbé.
Magyarország leghíresebb borvidékén az Oremus pincészet volt az első állomás amit meglátogattak a szállodások. A borászatot annak vezetője, Bacsó András ’tokaj hegyalja legnagyobb mesélője’ mutatta be az egybegyűlteknek.
A pincelátogatás előtt Ungár Tamás a Magyar Aranykulcs egyesület elnöke bejelentette, hogy az elnökség döntése alapján Szűcs Áron a Boscolo New York Palace főportása töltheti be a Huber Márk távozásával megüresedett másodtitkári pozíciót a Magyar Aranykulcs elnökségében.
A programban az 1795-ben, barokk és copf stílus harmonikus keveredésében, épített, majd 2001-ben gyönyörűen felújított mádi Zsinagóga meglátogatása következett.
A tokaji kirándulás Mádon, a Szepsy család birtokán folytatódott. A pincészet 16 generációján átívelő történetét, és borait Szepsy István az ország egyik legkiemelkedőbb bortermelője mutatta be a vendégeknek. A rövid kóstolót, követő könnyű vacsora után Budapestnek vette útját a sok élménnyel gazdagodott Magya Aranykulcs Egyesület.
Taglista
Üzenőfal
Utolsó üzenetek: 4 Hónapja, 4 Hete
- rnemes : Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt és sikerekben gazdag boldog újévet kívánok!
- itoth : (ha nem találkoznánk)MINDENKINEK>ÁLDOTT KARÁCSONYT!!!!
- itoth : (ha nem találkoznánk)
- itoth : Motorcsónak - verseny nem lesz????
- itoth : Rozmaring/ez igen!!!!
- fkocsa : Szerintem a T.T. - ben finom volt a kaja, csak a meghivott vendégek a Borfesztiválról voltak picit rugalmatlanok :D
- itoth : Kicsit sok volt a tengeri herkentyű...a hiba:bennem lakol!!
- [itoth] : Köszönöm a Margit kert - et (is)!!
- acserny : Pálykezdő/ startkártyás recepcióst keresek. Cserny Ágota
- acserny : Startkártyás recepcióst keresek az Atlas City Hotelbe.
Csak regisztrált felhasználók részére

